Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Hallgatói Önkormányzat
A Keleti Károly Gazdasági Kar Hallgatói Önkormányzataként nagyon fontosnak tartjuk a Hallgatóinkkal való kapcsolattartást, mivel elsődleges feladatunk az Hallgatók érdekképviselete.
A hallgatók folyamatosan fordulhatnak hozzánk ügyes bajos dolgaikkal, megpróbálunk minden esetben a lehető leggyorsabban és legprecízebben segíteni, legyen szó tanulmányi, vagy más iskolával kapcsolatos problémáról!
Weboldalunkra felkerülnek az aktuális rendezvényekről információk, hírek, főbb időpontok, események. Itt tesszük közre a különböző pályázati és ösztöndíj eredményeket és lehetőségeket is, valamint nagyon sok hasznos információt találtok az egyetemi életről és a tanulmányokkal kapcsolatban.
A szakon oktatott gazdasági szakirányokhoz szintén a KGK HÖK weboldalán találhattok információkat, leírásokat.
A tanulás mellett fontos a kikapcsolódás is, így vannak évről évre visszatérő rendezvényeink is, mint például a gólyatábor, vagy a Keleti Kari Napok. Középiskolások számára pedig évről évre megrendezzük országos levelező versenyeinket.
A HÖK tisztségviselői fogadóóráikban megtalálhatóak a "G" épület alagsorában lévő hallgatói központban, vagy a P18-as elnökségi irodában.
Nálunk is, mint Magyarországon minden felsőoktatási intézményében, létezik Hallgatói Önkormányzat, ennek egy részét képezzük, mint Kari Részönkormányzat. A legfontosabb feladatunk, hogy a hallgatótársaink érdekeit képviseljük, a legkülönbözőbb fórumokon és kiálljunk a jogaikért. Emellett korrepetálásokat szervezünk, hogy megkönnyítsük a tanulást, rendezvényeinkkel pedig segítünk, hogy az órákon kívül is megismerhesd a társaidat, és levezethesd a zárthelyikkel járó stresszt.
Ha Kandós vagy, fontos, hogy ismerd az elnökség tagjait, hogy tudd kihez fordulhatsz kérdéseddel-panaszoddal. Borcsik Richárd a Kandó Kari HÖK elnök, akihez bármivel fordulhatsz, segít megoldást találni. Major Gábor az alelnök, akinek a fő területei a tanulmányi ösztöndíjak, a TDK koordinálása, pályázatok felkutatása, illetve korrepetálások szervezése.
Mivel a kar két telephelyen vagyunk, így két érdekvédelmi ügyekért felelős elnökségi tagunk is van, Hőnyi Gábor Józsefvárosban, míg Szabó Viktor Óbudán látja el az ezzel járó feladatokat. Ők leginkább tanulmányi kérdésekben tudnak Nektek segíteni.
Dávid Martin a gazdasági ügyekért felelős elnökségi tag, Molnár Szabolcs pedig a PR és rendezvényekért felelős elnökségi tag, ha rendezvényekkel, szponzorációval van kérdésed, őt keresd! Szintén hozzá tudsz fordulni, ha plakátot-hirdetést szeretnél elhelyezni valamelyik felületünkön.
Az elnökség munkáját különféle posztot betöltő hallgatók segítik. Így vannak Diákjóléti bizottsági tagjaink, érdekvédelmi felelőseink és koordinátoraink is, akikkel nap mint nap találkozhatsz mindkét irodáinkban.
Szívesen segítünk bármiben, forduljatok hozzájuk bizalommal.
Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzat
A hallgatók érdekeit képviseljük, tapasztalatainkat átadjuk nektek. Célunk, hogy az egyetemi polgárok jogait érvényesítsük. Különböző rendezvények szervezésével szórakozásra, ismerkedésre is megteremtjük a lehetőséget. Szakmai programokat, gyárlátogatásokat, cégelőadásokat is rendezünk számotokra. Hallgatói köröket indítottunk a szakmai tudás, a kapcsolati tőke építése, illetve a kikapcsolódás érdekében, ilyen többek között a Bánki Donát Hagyományőrző Kör, a Hegesztő kör, az Airsoft kör.
Híreket, szabályzatokat, a rendezvényekről információkat, képeket, illetve egyéb hasznos linkeket találhattok honlapunkon.
Bármilyen probléma esetén forduljatok hozzánk bizalommal, megtalálhattok minket a P3-as irodában.
Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzata a egyetem hallgatóinak önálló önkormányzati szervezete, melynek tagja minden, a egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló személy.
A HÖK az egyetem önkormányzata részeként működik, működési rendszerét, szervezeti felépítését szervezeti és működési szabályzata útján maga alakítja ki.
Gyakorolja a hallgatói jogviszonyból származó kollektív jogokat, ellátja a hallgatók alanyi jogú képviseletét a döntéshozó és előkészítő testületekben. Az egyetem más szervezeti egységeivel együttműködve, az azok vezetésétől elvárt, a működéshez szükséges információkra, együttműködési készségükre építve látja el feladatait. Együttműködik hazai és külföldi hallgatói önkormányzatokkal, szervezetekkel, illetve együttműködhet bármely más szervezettel, melynek céljai az egyetem szellemével összeegyeztethetőek.
Működéséhez, előírt feladatainak ellátásához szükséges tárgyi és anyagi feltételeket az egyetem vezetése biztosítja, amelyek jogszerű felhasználását a egyetemi rektor ellenőrzi.
A Hallgatói Önkormányzat feladatai
Ellátja a egyetem hallgatóinak érdekképviseletét, érdekvédelmét, gyakorolva törvényekben, és más egyeteminál magasabb jogszabályokban, valamint egyetemi és kari szabályzatokban, továbbá egyetemi és kari tanácsi határozatokban ráruházott, a hallgatói jogviszonyból származó kollektív döntési, egyetértési, javaslattételi és ellenőrzési, véleményezési jogokat.
Segíti az egyetemi autonómia kialakítását és gyakorlását, az oktatás színvonalának emelését, az oktatói és hallgatói tanszabadság megvalósítását, az oktatók és hallgatók közötti jó viszony kialakítását és fenntartását, a egyetemi közélet élénkítését.
Szervezi az egyetemi diákéletet, hozzájárul a hallgatók szakmai területükön túlmutató ismereteinek, képességeinek fejlesztéséhez, felkészíti őket a közéleti szerepvállalásra. Az egyetem hagyományainak ápolása, hagyományteremtés. Ily módon feladata például a ballagások, ifjúsági napok, tanulmányi utak szervezése, rendezése, felügyelete stb.
A Rektori Hivatal az általános rektorhelyettesnek alárendelten a rektor és helyetteseinek feladatainak ellátásában vesz részt, munkájukat közvetlenül segíti.