Az Óbudai Egyetem Neumann Kari Hallgatói Önkormányzata, a kar olyan informatikus hallgatóiból áll, akik a hétköznapi egyetemista élet mellé vállalták, hogy hallgatótársaik életét az egyetemen megpróbálják megkönnyíteni, jobbá, néha élvezhetőbbé tenni.
Ha azt kellene kifejtenünk mivel is foglalkozunk pontosan, meglehetősen nehéz dolgunk lenne. Mi vagyunk azok, akik a hallgatók érdekeit képviseljük egy-egy tanárunk, sokszor oktatóink csoportja előtt. Gyakran információért, segítségért, vagy oktatóknál való közbenjárásért fordulnak hozzánk hallgatótársaink. Emellett aktívan kivesszük a részünk az egyetemünk és karunk jó hírnevének növelésében, szakmai előadásokat szervezünk, néha pedig az egyetem utáni kikapcsolódáshoz is adunk tippeket.
Évente megrendezett Reghét fesztiválunkkal segítünk az elsős hallgatók (gólyák) beilleszkedésében. Nagy sikerű Halloween partynk évről évre magasabb színvonalú lehetőség a kikapcsolódásra. Félévente rendezünk Kocka-napot, amikor a szakmai vetélkedés jelent jó szórakozást a rendezvény résztvevőinek. De tovább nem is folytatnám…
Hol vagyunk megtalálhatók? Egész évben a hallgatói Irodánkban a Bécsi út 96/B B.A épületében a 2.16/B irodában.
Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzat
A hallgatók érdekeit képviseljük, tapasztalatainkat átadjuk nektek. Célunk, hogy az egyetemi polgárok jogait érvényesítsük. Különböző rendezvények szervezésével szórakozásra, ismerkedésre is megteremtjük a lehetőséget. Szakmai programokat, gyárlátogatásokat, cégelőadásokat is rendezünk számotokra. Hallgatói köröket indítottunk a szakmai tudás, a kapcsolati tőke építése, illetve a kikapcsolódás érdekében, ilyen többek között a Bánki Donát Hagyományőrző Kör, a Hegesztő kör, az Airsoft kör.
Híreket, szabályzatokat, a rendezvényekről információkat, képeket, illetve egyéb hasznos linkeket találhattok honlapunkon.
Bármilyen probléma esetén forduljatok hozzánk bizalommal, megtalálhattok minket a P3-as irodában.
Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzata a egyetem hallgatóinak önálló önkormányzati szervezete, melynek tagja minden, a egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló személy.
A HÖK az egyetem önkormányzata részeként működik, működési rendszerét, szervezeti felépítését szervezeti és működési szabályzata útján maga alakítja ki.
Gyakorolja a hallgatói jogviszonyból származó kollektív jogokat, ellátja a hallgatók alanyi jogú képviseletét a döntéshozó és előkészítő testületekben. Az egyetem más szervezeti egységeivel együttműködve, az azok vezetésétől elvárt, a működéshez szükséges információkra, együttműködési készségükre építve látja el feladatait. Együttműködik hazai és külföldi hallgatói önkormányzatokkal, szervezetekkel, illetve együttműködhet bármely más szervezettel, melynek céljai az egyetem szellemével összeegyeztethetőek.
Működéséhez, előírt feladatainak ellátásához szükséges tárgyi és anyagi feltételeket az egyetem vezetése biztosítja, amelyek jogszerű felhasználását a egyetemi rektor ellenőrzi.
A Hallgatói Önkormányzat feladatai
Ellátja a egyetem hallgatóinak érdekképviseletét, érdekvédelmét, gyakorolva törvényekben, és más egyeteminál magasabb jogszabályokban, valamint egyetemi és kari szabályzatokban, továbbá egyetemi és kari tanácsi határozatokban ráruházott, a hallgatói jogviszonyból származó kollektív döntési, egyetértési, javaslattételi és ellenőrzési, véleményezési jogokat.
Segíti az egyetemi autonómia kialakítását és gyakorlását, az oktatás színvonalának emelését, az oktatói és hallgatói tanszabadság megvalósítását, az oktatók és hallgatók közötti jó viszony kialakítását és fenntartását, a egyetemi közélet élénkítését.
Szervezi az egyetemi diákéletet, hozzájárul a hallgatók szakmai területükön túlmutató ismereteinek, képességeinek fejlesztéséhez, felkészíti őket a közéleti szerepvállalásra. Az egyetem hagyományainak ápolása, hagyományteremtés. Ily módon feladata például a ballagások, ifjúsági napok, tanulmányi utak szervezése, rendezése, felügyelete stb.
Az Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskola (AIDI) 2009-ben kezdte meg tevékenységét. Célja olyan műszaki tudományos kutatók képzése, akik egyaránt járatosak a „lágy” és „kemény” számítástudományok elméletében, és az elsajátított multidiszciplináris ismeretek szinergikus, alkotó módon történő alkalmazása révén képesek önállóan megoldani valós ipari igényekre épülő kutatás-fejlesztési feladatokat. A „kemény” számítástudomány (hard computing) célja a műszaki fizikai folyamatok és rendszerek analízise és tervezése, jellemzően kvantitatív, formális, és kategorizáló módszerek alkalmazása révén. A „lágy” számítástudomány (soft computing) célja eredendően az intelligens mérnöki rendszerek analízise és tervezése. Jellemzően többértékű (pl. fuzzy) logikán alapul, következtetéseit neurális hálózatok és/vagy probabilisztikus módszerek (pl. genetikus algoritmusok) alkalmazása révén nyeri, felhasználja a káoszelmélet és a gépi tanulás eredményeit, és eredményei pontos értékek helyett inkább becslések vagy diszpozíciók formájában jelentkeznek.
Az Óbudai Egyetem és az Università degli Studi di Milano között 2011-ben létrejött szerződés alapján az Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskolá és a PhD School in Information Technology duális PhD fokozatot ítélhet oda a megállapodásban rögzített feltételek teljesülése esetén.
Az Óbudai Egyetem a műszaki képzéshez kapcsolódóan egyetemi (MA - mesterszintű) mérnöktanári és főiskolai (BSc - alapképzési szintű ) szakoktatói képzést is kínál hallgatóinak. A mérnöktanárok és a műszaki szakoktatók (közös néven: műszaki pedagógusok) fő munkaterülete az iskolarendszerű és a felnőtt műszaki szakoktatásban a szakmai elméleti és gyakorlati képzés, emellett a vállalati és a munkaerő-piaci műszaki képzés, továbbá a műszaki jellegű képzési vállalkozások.
A mérnöktanári diplomával rendelkező mérnököket keresettekké teszi a pedagógiai és pszichológiai képzettségükből eredő fejlett kommunikációs képességük és a munkatársakkal való kifinomultabb bánásmódjuk. Szívesen alkalmazzák őket nemcsak a vállalati humánerőforrás-gazdálkodásban, de a kifejezetten mérnöki munkakörökben is.
Az Óbudai Egyetemen a kari műszaki képzésekhez illesztve szervezett műszaki pedagógusképzés a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központhoz (TMPK) tartozik.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara (AMK) 2014. július 1-jén alakult meg két székesfehérvári székhelyű intézmény (az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja és a Nyugat-magyarországi EgyetemGeoinformatikai Kara) egyesülésével. A két korábbi intézmény az AMK Mérnöki Intézeteként illetve Geoinformatikai Intézeteként működik tovább.
A Mérnöki Intézet a villamosmérnöki, informatikai, mechatronikai, műszaki-gazdasági tudományokban és azok határterületein rendelkezik nagy hagyománnyal és szakmai tapasztalattal. Végzés után villamosmérnökként, mérnök informatikusként, mechatronikai mérnökként, műszaki menedzserként állják meg helyüket, hazai és multinacionális környezetben. Ahhoz, hogy ez továbbra is így legyen, folyamatosan frissítjük tantárgyi tematikáinkat, módszereinket, eszközeinket. A fenti tudományterületeken BSc, vagy MSc képzéseink is vannak, nappali és levelező tagozaton.
A Geoinformatikai Intézet a földmérés, térképészet, geoinformatika területén képez BSc szinten mérnököket (a jogelődöket is számítva) immár több mint fél évszázada. A földmérő és földrendező mérnökök a földhivatalokban, a geodéziai és térinformatikai vállalkozásoknál, a beruházások kitűzési és építésirányítási feladatainál találhatnak helyet. Az országban egyedülálló módon birtokrendező mérnököket is képezünk az intézetben. A közigazgatás iránt érdeklődőknek is kínálunk alternatívát a közigazgatás-szervező alapszakon. A munka mellett tanulni kívánóknak ajánljuk a levelező képzéseinket.
Az Alba Regia Műszaki Kar stratégiai célja olyan, azonnal hasznosítható gyakorlati tudással rendelkező, kiváló emberi tulajdonságú szakemberek képzése, akik büszkén vállalják, hivatásbeli és egzisztenciális sikereik alapján a nálunk eltöltött felsőoktatási múltjukat.
Székesfehérvár városa, a Kar épületei, munkatársai családias, barátságos, emberléptékű környezetet biztosítanak a diák életükhöz, illetve az Óbudai Egyetemen lehetőség van különféle Doktori Iskolákban a tanulmányaik folytatására.
A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar napjainkban az egyetlen felsőoktatási intézmény Magyarországon, ahol a hagyományos könnyűipari területeken – pl. ruha-, textil-, és nyomdaipar - mérnöki végzettséget lehet szerezni. Az új, bolognai rendszerű követelményeknek megfelelve a régi iparspecifikus tananyagot felváltotta egy rugalmasabb, a hallgatók által jobban konvertálható ismeretrendszert közvetítő képzés, amelyben azért a gyakorlati ismeretek is fontosak. A kar 2004-ben elindította a Környezetmérnöki képzést, 2008-tól pedig az Ipari termék- és formatervező mérnöki szakkal bővült a képzési paletta. 2009 óta a könnyűipari mérnöki szakon MSc szintű végzettséget is lehet szerezni.
2017-ben duális formában is elindul a könnyűipari mérnöki képzés és újra lehet majd tanulni a műszaki mérnökasszisztens szakon (FOSZK- felsőoktatási szakképzés), ami a felsőfokú tanulmányok „előszobája” is lehet sokaknak.
Karunk az európai felsőoktatási térben versenyképes, a hazai informatikai képzés kínálatában kiemelkedő színvonalú Mérnök informatikus alapképzést (BSc képzést), mesterképzést (MSc képzést) és doktori képzést (PhD képzést) nyújt tehetséges hallgatóinak. Olyan képzést, mely folyamatosan közvetíti a tudomány és technikai legújabb eredményeit és egyúttal figyelembe veszi a piaci igényeket is.
Erősségeink
Nemzetközileg is elismert diploma
40 éve az informatikai felsőoktatásban
Kiváló elhelyezkedési lehetőségek
Kiemelkedő ipari kapcsolatok
Előkelő hely a felsőoktatási rangsorokban
Modern oktatási épület a legkorszerűbb eszközökkel
Csak megfelelően kiművelt tudás birtokában tehetünk szert versenyképes, anyagilag és erkölcsileg is gazdagító munkára – fogalmazott 140 évvel ezelőtt karunk névadója, a közgazdász-statisztikus Keleti Károly. A lényeg ma is ugyanez, ezért hallgatóink számára minden körülményt igyekszünk megteremteni, ami megfelelő muníciót ad számukra az életben való sikeres szerepléshez. Karunk három alapszakon valamint két mesterszakon, a Műszaki menedzser BSc, a Gazdálkodási és menedzsment BA valamint a Kereskedelem és Marketing BA illetve a Vállalkozásfejlesztés MSc és Mérnöktanár MA szakon ad piacképes diplomát. Végzett hallgatóink többsége már a képzés alatt megtalálja azt a céget, amely később alkalmazza. A megalapozott szakmai háttéren túl a KGK valami mást is nyújt: a valódi közösségi élet lehetőségét, a felelős életre való felkészülést.