2013. február 15-16-án Gödöllőn került megrendezésre az Egyetemek Kupája Szupertorna. A két napos tornán 16 csapat versenyzett a döntőbe jutásért. Az Óbudai Egyetem csapata végig kiválóan szerepelt: a negyeddöntőben 3-0-ás győzelmet aratott a BGF Bagolyvár csapattal szemben; az elődöntőben az ELTE Futsal csapattal folytatott küzdelemben 3-1-es eredménnyel jutott tovább a fináléba.
Immár harmadik alkalommal rendeztük meg a középiskolások számára informatika versenyünket. A verseny Interneten keresztül zajlik, a résztvevők egy honlapon regisztrálnak, itt kapják meg a feladatokat és itt jelenik meg a pontozás utáni eredmény is.
A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) idén már negyedik alkalommal hirdette meg a Hungaropack Student Csomagolástervezési Diákversenyt.
A madridi Solar Decathlon Europe innovációs versenyen a résztvevő csapatok saját tervezésű és kivitelezésű, kizárólag napenergiát hasznosító, energia-hatékony lakóépületekkel mérték össze tudásukat.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.2012 júliusában, „Gellért, a divat strandja!- címmel, az 1920-as, és 1930-as évek viseleteinek inspirációjával, fürdőruha és strandöltözék pályázatot hirdetett. A korszakválasztást többek között az is indokolta, hogy a Gellért Uszoda és Gyógyfürdő mind építészetileg, mind társadalmi vonatkozásban, ebben az időszakban élte virágkorát.
Az oroszországi Kazanban, a Tatár Köztársaság fővárosában megrendezett V. Kajak-kenu Egyetemi Világbajnokság háromnapos viadalán hét felsőoktatási intézmény tizenöt sportolója – köztük az Óbudai Egyetem versenyzői – képviselik hazánkat.
Augusztus 19-én, a bulgáriai Plovdivban rendeztek evezős-világbajnokságot, amelyen az olimpiai műsorban nem szereplő számokban versenyeztek a résztvevők.
Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar fejlesztése eredményesen szerepelt a „Keressük Magyarország következő hitech világsikereit!” elnevezésű nyílt versenyen, és bekerült a 21 kiállító közé, akik bemutathatják fejlesztésüket a Magyar Innovációs TechShow-n.