A Nemzetközi 24 órás Programozóverseny hazánk és Európa egyik legnagyobb független versenye, melyet 2000 óta rendeznek meg. Évente több, mint 200 csapat verseng, hogy bejuthasson a 30 csapatos budapesti döntőbe. A versenyt 2000-2012 között a BME-n, míg 2013-2014-ben az Óbudai Egyetemen került megrendezésre.
Az Alba Regia Műszaki Kar és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata hagyományteremtő céllal hirdette meg az idei tanévben a Bejczy Antal Műszaki Innovációs Középiskolai Emlékversenyt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a városban tanuló diákok figyelmét felkeltse a mérnöki, műszaki tudományok iránt.
Az Óbudai Egyetem az idén május 26-án hatodszor rendezte meg a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságot, amelynek fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke volt.
2016. április 22-23-án rendezték meg a „Go-kart, Go-Bosch!” autonóm járműépítő verseny döntőjét, amelyen az Óbudai Egyetem Safety Kart csapata a „Hatékony go-kart” kategóriában I. helyen végzett.
Az ELTE SPORT Kft. idén is szeretettel várja a sportolni vágyó felsőoktatási oktatókat, dolgozókat. A tavalyi évben nagy sikernek örvendő sporteseményt ezúttal foci, tenisz, kosárlabda, tollaslabda, asztalitenisz sportágakban hirdetik meg.
Az Alkalmazott Informatikai Intézet az őszi félévekben hagyományosan megrendezi a mérnök informatikus hallgatók között a vizuális alkalmazásfejlesztési versenyét.
A tésztából épített hidak és tartószerkezetek versengése több évtizedes hagyományokkal rendelkezik, ilyen versenyt több európai és tengeren túli mérnökképző intézményben is szerveznek.
Három napig ismét a hazai járműipari képzésben résztvevő mérnökhallgatókra figyelt a szakma, hiszen 2015. október 28-30. között tucatnyi felsőoktatási intézmény 17 csapata mérte össze tudását és soft skill képességeit a Hungexpón, az Automotive kiállítás TechTogether mérnökversenyén.
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány 2015-ben második alkalommal hirdetett meg fotópályázatot, ezúttal „Utakon és vasutakon Széchenyi István nyomában” címmel.