A CLAAS UniTech Mérnökverseny első fordulója során a 2-4 fős csapatoknak olyan gépcsoportot kellett megtervezni, amely alkalmas egy magajáró arató-cséplőgép egyes funkcióinak ellátására, a versenykiírásban részletesen megfogalmazott kritériumoknak megfelelően.
December 9-én elindult az Év Példaképe online közönségszavazás. A Példakép Alapítvány által életre hívott Év Példaképe címért 50 sikeres fiatal vállalkozó versenyez, akikre a www.peldakep.hu weboldalon lehet szavazni.
A 2008-as, 2009-es és 2010-es évek első helyezései után ebben az évben is szép sikert értek el a Kandó Kar csapatai Wilhelmshavenben, a sorrendben 21. Design Challenge nemzetközi robotépítő versenyen: a robotok közötti verseny második helyezésével, továbbá a legjobb konstrukció és a legjobb design különdíjával térhettek haza a versenyzők.
2013. november 19-én került sor a Syma Rendezvénycsarnokban megrendezett PPDExpo-n a Pro Typographia nyomdatermék pályázat ez évi díjainak ünnepélyes átadására. Idén a Junior kategóriában 9 pályamű közül választotta ki a szakmai zsűri a díjazottakat.
November 7-én már kora reggel óvatos léptekkel hosszú sorokban vonultak a hallgatók nagy dobozokkal a Népszínház utcában lévő tornaterem felé. A dobozok tésztahidakat rejtettek, melyeket a délutáni versenyre 9 óráig lehetett leadni. Nagyfokú lelkesedés kísérte a 27 hallgató 14 hídjának és 155 hallgató 83 tartójának versengését.
Újra indult Magyarország egyik legnépszerűbb tehetségkutató műsora, az X-faktor. Az Óbudai Egyetem két hallgatója, Bátori Miklós és Kiss Dániel, az MDC együttes tagjai több ezer jelentkezőt maguk mögött hagyva bejutott a műsorba. Miklós és Dani a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karra járnak, itt ismerték meg egymást, és itt határozták el, hogy zenekart alapítanak, melyhez később csatlakozott Lapis Botond is.
Kilenc kategóriában, több mint 50 alternatív hajtású, környezetbarát jármű versenyzett az MVM Energia Futamon Budapesten, a Széchenyi téren. Az MVM Csoport 2011-ben hívta életre a rendezvénysorozatot. Az első Futammal Budapesten az európai fővárosok között elsőként szerveztek versenyt az alternatív hajtású járműveknek.
A sűrített levegő is képes üzemanyagként szolgálni.” Az Óbudai Egyetem, a magyarországi Bosch Rexroth vállalatok valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum elsődleges célja az volt a Gálafutam megszervezésével, hogy népszerűsítsék az alternatív energiák hasznosíthatóságát, a környezettudatos gondolkodást, és az arra való nevelés fontosságát egy technikai sporteseményen keresztül.
Legyen Ön is részese a sűrített levegővel hajtott járművek futamának! Az izgalmas futamok mellett látványos programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.