Idén Győr adott otthont a nyomdászok hagyományos vándorgyűlésének június 19-20 között. A nagy hagyományokkal bíró rendezvény egyik célja, hogy az elhangzó előadások bővítsék a résztvevők szakmai tudását, tájékoztassanak az ágazat egészét érintő történésekről, a másik pedig, hogy a szakma tagjai találkozzanak egymással és a tapasztalatokat megbeszélve jól érezzék magukat ezen a két napon egymás társaságában.
Az Óbudai Egyetem június 6-án, a Bécsi úti kampuszban rendezte meg a Kárpát-medencei felsőoktatás magyar képviselői részvételével, immár negyedik alkalommal az EU-PED 2014 pedagógusnapi ünnepséget.
2014. május 22-én több, mint ötven cég képviselői gyűltek össze Debrecenben a Nyomda- és Papíripari Szövetség Tavaszi Gazdasági Konferenciáján és az azt követő közgyűlésen.
A Magyar Szennyvíztechnikai és Víziközmű Szövetség (MaSzeSz), melynek tagjai közé tartozik az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara is, 2014. május 27-28-án, Lajosmizsén tartotta XV. országos konferenciáját „Vízi közmű rendszerek és szolgáltatási területek integrációja – Műszaki-technológiai lehetőségek és gazdasági előnyök” címmel.
A Magyar Mérnöki Kamara elnöksége a kamara 2014. május 24-i küldöttgyűlésén Tiszteletbeli Mérnöki Kamarai Tag kitüntető címet adományozott Dr. Horváth Sándornak, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánjának, ezzel elismerve a mérnöktársadalom érdekében végzett munkásságát.
Óbuda Sportolója Emléklapot adományoztak 2. helyezettként Rédli András, az Óbudai Egyetem hallgatója részére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata legrangosabb elismeréseinek átadó ünnepségén, a kerület napján.
Óbuda Napja rendezvénysorozat keretében ez évben is díjátadó ünnepségre került sor az Óbudai Szentlélek téren. Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere május 4-én Pro Óbuda Díj kitüntetésben részesítette Prof. Dr. Rudas Imrét, az Óbudai Egyetem alapító rektorát.
Az idei év legsikeresebb egyetemi sportolóit részesítették elismerésben november 28-án a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) díjátadó gáláján. Az eseményen beszédet mondott Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár.
Lamár Krisztián, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának adjunktusa Mestertanár Aranyérem kitüntetést vehetett át Országos Tudományos Diákköri Konferencia záró rendezvényén.